Miután viszonylag korán kikényszerítettük magunkat az ágyból, s véletlenül beriasztottuk kedves vendéglátóink teljes otthonát reggel nyolckor, kisétáltunk a Brügge felé vezető főúthoz stoppolni. Hogy miért épp Brügge? Veszter barátunk egy régi belga barátja lakik itt, akiről nem sokat tudtunk a nevén, s azon kívül, hogy vár minket szeretettel. Felvettük a kapcsolatot vele, s úgy tűnt, eléggé zsúfolt a hétvégéje, de valahogy csak megoldjuk a találkozást.
Egy nagyon kedves indiai férfi vett fel, de csak Gentig utazott. Gentbe érve írtunk Ritchienek, hogy még kis idő Brügge-ig, de azt mondta, maradjunk csak ott, ő is mindjárt oda jön autóval, merthogy ott fogja tölteni a hétvégét. A barátai házát újítják fel, akik a várostól kicsit távolabb költöztek. Rögtön írt más barátainak, akik a belvárosban laknak, hogy aludhatunk-e aznap este ott, így hamar kisült, hogy ez bizony nem az a pihenős, semmittevős, szundikálós nap lesz, amiről álmodoztunk.
Ritchievel egy roppant hangulatos és roppant zsúfolt étteremben találkoztunk, s jót beszélgettünk. Egy szalvétára leírt jópár dolgot, amit szerinte érdemes megnézni, majd elsietett lakást újítani. Mi még jó ideig ücsörögtünk, pihengettük ott, aztán elindultunk, hogy bejárjuk a várost, ami - mondanom se kell - gyönyörű. Keskeny, lépcsőzetes tetejű, színes házak, még színesebb ablak keretek és ajtók, kövezett utak, hangulatos sörözők, míves katedrálisok. Bármerre néztünk, tornyok. A nap egy újabb fénypontjaként vettünk gofrit és Speculoos krémet, ami egy helyi specialitás. Állagra olyasmi, mint a mogyoróvaj, az íze pedig... mmm karácsony. (mézes-fahéjas keksz)
Ritchie barátai (a mi leendő aznapi szállásadóink) épp koncertre mentek Brüsszelbe, tehát tudtuk, hogy éjjel egy előtt nem érkeznek meg Gentbe. Ezen a ponton már igencsak fáradtak voltunk, így arra gondoltunk, beülünk egy kis belvárosi moziba egy jó filmre. Szerencsére volt aznap több angol vetítés is, de szerencsétlenségünkre mi nem a legjobbat választottuk. Senkinek, semmilyen körülmények között nem ajánljuk az Ad Astrát. Utólag nagyot nevettünk rajta, de azt hiszem állíthatjuk, életünk legrosszabb filmjére fizettünk be. Ettől függetlenül jó élmény volt a mozizás is, s addig se fáztunk a genti éjszakában. A mozi, s egy kisebb ijedtség után (még a film előtt ott feledtük Áron melodikáját egy fa tövében a főtéren, de szerencsére érintetlenül várt ránk órák múltán is), csatlakoztunk Ritchiehez, s a házfelújítós barátaihoz egy hangulatos borozóba. Egyre fáradtunk, s ezen nem javított az egyébként elképesztően finom belga sör sem, amit elfeleztünk. Úgy fél egy felé szedelőzködni kezdtünk, de a pihepuha ágy víziója még tovább kellett lebegjen lelki szemeink előtt. A koncertről hazavonatozó, nekünk szállást ígérő barátok (Helen és Shawn) ugyanis olyan jó hangulatba kerültek az élménytől, s a vonatra várva elfogyasztott söröktől, hogy mindenképp meg akartak inni velünk még egyet, mielőtt hazamegyünk. Így hát megvártuk őket egy Minor Swing nevű kocsmában, amit bármikor nagyon élveztünk volna tömött asztalaival, színes, alter vendégeivel, de ekkorra már csukódott le a szemünk. Ám ez a kis késleltetés, akárcsak egy jó regényben, indokoltnak bizonyult. Helen és Shawn egy olyan pár, akikre megérte várni. (Sokat is. Kettőkor futottak be végül.) Vidámak, pezsgők, bohókásak és nyitottak voltak. Fizettek mindenkinek egy kört, megmutogatták a koncert után beszerzett bakelit lemezüket, meséltek, kérdezgettek. Átlendítettek a holtponton.
Fél négy körül keveredtünk végül ágyba egy tipikus, keskeny belga ház legfelső emeletén. Érdekesek ezek a típusú házak. A keskeny utcafrontok mögött kicsi lakásokat sejthetnénk, de amit széltében "megspórolnak", rádobják a belmagasságra. Így kapunk szűk, de magas tereket, s három emeletet. A legfelső általában padlásként funkcionál, itt kaptunk helyet, dobozok, bicikli kerekek és hangszerek között egy felfújható matracon.
Rögtön álomba zuhantunk. Másnap délben az eső ébresztett.