És akkor vannak azok a helyek, ahol pedig nem annyira otthonos... Ilyen is van, ilyen is kell legyen. Talán Brügge után nehéz is lett volna "hozni a szintet", talán fáradunk, nem tudom. Mindenesetre Hágában nemigen találtuk a helyünk.

Reggel kilenckor ébredünk a telefon pittyegésére Brügge-ben. Kopog az eső az ablakon, hideg, szürkeség. Egymásra nézünk és visszaalszunk. Túl jó itt ahhoz, hogy csak úgy elsiessünk. Ez is sokat elárul egy helyről, az érzéseinkről: az elindulás. Ahol igazán jó, ott valahogy csak nagy sokára pakolódik be az a hátizsák, szigorúan így, passzívban. Tíz óra helyett délután négykor kezdünk el stoppolni Hágába, ahova Couchsurfingen találtunk két éjjelre szállást.

A stoppolás hihetetlen varázsa még mindig meg tud lepni; egy nem-is-hágai, hazafelé tartó bácsi elvisz minket egészen házig, így meg sem ázunk, át sem fázunk, oda is érünk.

Scheveningenben, a tengerparti elitnegyedben szállunk meg egy norvég lánynál és a holland barátjánál. Norvég barna sajtot és karácsony-ízű italt kóstolunk kanapéra-felhúzott-lábakkal-beszélgetés közben. Órákig folyik a szó utazásról, ki-mit-csinálról, filozófiától induló társadalmi kutatásokról.

Aztán alszunk a nagy, felfújható matracon a nagy, hihetetlen tiszta nappaliban, a nagy, szembeházra néző ablak alatt.

Másnap kölcsönbicikliken elkarikázunk a tengerpartra, ahol "összefúj a szél", ahol kagylók és kövek a homokban (majd a zsebünkben), ahol szörfösök és kite-szörfösök a hullámokon és a levegőben, ahol fotók és homokkal megtelő fényképezőgép, ahol kutyák és eldobott labdák, ahol óriáskerék a távolban, s ahol hirtelen jött-ment, ferde eső. Egyébként napsütés, ami már olyan rég, felhők, árnyékok.

Tovább biciklizünk, még több Speculoost vásárolunk, Speculoost ebédelünk, majd délután visszabiciklizünk a lakásba, mert úgy döntünk, elmegyünk Delftbe. A hostjaink a Jokert tervezik megnézni ott, mi pedig elkisérjük őket, hogy bejárjuk ezt a "mini-Amsterdamot, turisták nélkül", legalábbis ez a hír járja róla.

Errefelé villamos is közlekedik bizonyos városok között, így átvillamosozunk Hágából Delftbe, ami szép ugyan, de Brügge után modernnek és érdektelennek tetszik, fáradtak vagyunk, fejfájósan fáradtak. Így hát hazaigyekszünk (előbb milánói makaróni hozzávalókat vadászunk egy Sparban, ahol meglepően jó zenét játszanak), de már az evésről is lemondunk, csak eldőlünk és elalszunk valamivel tíz után, alszunk reggel tízig.

Akkor aztán megébredünk, s rádöbbenünk: nem tudjuk ma mi lesz. Mármint hogy hova megyünk, mit csinálunk, hol alszunk. Még odaérkezésünk előtt kérdeztem jelenlegi hostjainkat, hogy tölthetnénk-e mégis inkább három estét ott, azt mondták, megbeszélik, de választ nem kaptunk. El kellene menni Amsterdamba, de ott sincs kihez. (Szintén még korábban írtunk holland cserkészeknek, hogy jelentkezzen, aki tudna és szeretne fogadni minket a fővárosban, de "csak" más városokból írtak vissza, s onnan is pár nappal későbbre.) Ahogy nagy nehezen felkelünk, kicsit úgy érezzük; itt sincs helyünk, kérdezgetik, mikor indulunk, így hát már vissza sem térünk az ottmaradás ötletéhez. Furcsa, kicsit kínos a délelőtt ott, nem tudjuk, mi legyen, kutatjuk a lehetőségeket, írogatunk embereknek, amikor kettő óra körül sok lesz ez a furcsa és megmagyarázhatatlan nincs-itt-helyünk érzés, gyorsan összecsomagolunk és elköszönünk.

Azzal kilépünk a szürke esőbe, s felszállunk egy villamosra ötletek, tervek nélkül.